rendezvényhelyszín Budapest
Szolgáltatás

A legalkalmasabb rendezvényhelyszín Budapest városában itt található

rendezvényhelyszín Budapest
Rendezvényhelyszín Budapest

Akinek éppen rendezvényhelyszín Budapest területén kell, az itt nagyon jó helyen jár. Hiszen a Prémium Apartmanház konferenciaterme és tárgyalói remek megoldást kanálnak minden eshetőségre. Akár kisebb létszámmal is szervezhet bármit, de a 220 négyzetméter alapterületű terem akár 180 fő befogadására is alkalmas. Így bármekkora is az esemény, minden bizonnyal el fognak férni benne. A rendezvényhelyszín Budapest központjában igen sok extrát is kínál. A technikai gépparkja igen fejlett és megfelel a modern kor elvárásainak. A hangosítás mellett tévé, vetítővászon, lejátszók, flipchart és természetesen wifi is elérhető. A megérkezéskor saját parkoló is igénybe vehető. A ruhatár és a saját mosdók megkönnyítik az itt tartózkodást. Az étkezésről a helyi kávézó és étterem gondoskodik, így garantáltan elégedettek lesznek mindennel. Igény esetén szállás is biztosított a rendezvényhelyszín Budapest esetében, hiszen erre a Prémium Apartmanház különböző méretű lakásaiban lehetőség van. Természetesen ezt a fajta igényt előre érdemes jelezni, hogy a megfelelő szálláshely mindenki rendelkezésére álljon.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás