A vers, a verselés csodája még az orális kultúra egyik legkimagaslóbb jelenségeként maradhatott ránk, amikor az ének, vagy a szó valóban „szájról szájra szállt.” A magyar versek világa értékek és bölcsességek esszenciái, amelynek mélységei megérintenek minden hittel és nyitott szívvel olvasó embert.
A magyar versek olyanok, mint a szavak ünneplőbe öltözött változatai, amelyek legpompásabb, legékesebb, legtisztább „orcájukkal” lépnek az anyanyelv templomába és megtisztulva beragyogják életünket.
Ennek egyik oka a memorizálás és a könnyű felidézhetőség lehetett, amelyen a rímbe faragott rövid sorok fokozzák az emlékezetbe vésődés mibenlétét. A versben a poéták elfáradt lelke egyfajta felülről jövő nyugalomra lel, mely a szavak erejével hatol a lélekbe.
Alkalmat kínál a teremtésre, az alkotásra, a meglátásra. A magyar versek lélekharmonizáló szó-szérumok, melyeknek mellékhatásai között megemlíthetőek a töprengés, az olvasottak „szívekben forgatása,”a szépség és érték igazi arcának meglátása, a tisztalelkűség és az elcsendesedés.
