babakocsi
Webáruház

Kritériumok a babakocsi kiválasztásakor

A babavárás során az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés éppen a babakocsit szokta érinteni. A www.astibababolt.hu webáruház több modellel készül, mivel tudja, hogy a kocsik általában 2 évig fognak minket és a gyermekünket elkísérni. Elsősorban mindig a babának választunk, de azért fontos a saját véleményünk és érzésünk is. Gyakran húz a szívünk egy felkapott dizájn irányába, azonban a döntő érv mindig a praktikusság és a használhatóság legyen!

Szerencsére, ma már kéz a kézben járnak és egyre könnyebb jól funkcionáló babakocsit találni, ami esztétikus is. Ha megfigyeljük a modelleket, akkor kevés olyat látunk, ami kizárólag fiúknak vagy lányoknak készült volna. A gyártók most semleges színekben gondolkodnak, így a későbbi kistestvér nemtől függetlenül is megörökölheti azt. Az sem mindegy, hogy hányszor fogjuk kocsiba pakolni, de általánosságban elmondható, hogy a sötétebb árnyalatok lassabban koszolódnak.

Vásárlás előtt érdemes a funkciókat is figyelembe venni. Régen több babakocsira volt szükségük a nőknek, ma azonban elég egy váz, amire könnyedén rátehetjük a mózeskosarat, az ültethető és a sportkocsit is. Sőt, vannak olyanok, ahol az autósülést is használhatjuk babakocsinak, így elég, ha csak az összecsukott váz van a csomagtartóban. Ez akkor szokott nagy előnyt jelenteni, amikor hosszabb útra megyünk és több embernek pakolunk élelmiszert. Sokan gondolkodnak a mózeskosár elhagyásán, mivel csak 6 hónapig lesz rá szükség.

Úgy vannak vele, hogy a hagyományos háttámla vízszintesbe helyezésével is megoldható. Az őszi és téli babáknál azonban kifejezetten ajánlott a mózeskosár, mivel a magassága megvédi az újszülöttet a hideg ellen. Ráadásul az első hónapokban ez a kialakítás lesz a legkényelmesebb a kicsinek, tehát ne vegyük el tőle! Végül, nézzük meg, hogy mennyire kényelmes nekünk! A www.astibababolt.hu oldalon olyan babakocsik is kaphatóak, amelyeknek állítható a karja, könnyen összecsukható és extrákkal is bővíthető. Ezáltal biztosítva van a baba és a szülők kényelme egyaránt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás