supinált szandál
Webáruház

Supinált szandál az apró lábakra

Gyermekkorban még nem elég erős a bokát tartó izomzat, ezért szükséges korrigálni a boka befelé dőlését megfelelő kialakítású, speciális lábbelikkel, valamint célzott gyógytornával. Azért került kifejlesztésre a supinált szandál, cipő, csizma és bakancs, hogy az érintett gyerekek minden szezonban ilyen korrigáló lábravalóban járhassanak, amíg csak szükségük van erre.

Ezek a cipők segítenek megfelelő szögben tartani a bokát és a talpat, az ellensúlyozással folyamatosan erősítik a viselőjük lábizmait. Mindezt úgy teszik, hogy közben komfortos benti és kinti viseletet biztosítanak a mindennapokban. A supinált szandál akkor tudja igazán kifejteni a jótékony hatását az apró lábakra, ha a gyerek minél több ideig viseli.

Nos, a szandál esetében ez nem jelent problémát, hiszen a nyári hónapokban szinte reggeltől estig kinn tartózkodunk, gyakran különböző szabadtéri programokon veszünk részt. Így a kislányunk, kisfiunk csak akkor veszi le ezt a hasznos lábbelit, amikor hazaérünk, ebédel és délben pihen egy keveset. Ugyanakkor a bölcsődés, óvodás korú gyerekek benti cipőként is szívesen viselik a színes és változatos mintákkal ellátott szandálkreációkat.

Ennek köszönhetően, a kicsi olyan cipőben tanul és fejlődik, ami megfelel a fizikai adottságainak. Minden helyzetben megállja a helyét a supinált szandál, legyen szó fontos eseményekről vagy a hétköznapokról. De supinált talpbetéttel rendelkező lábbelit kizárólag orvosi ajánlásra válasszunk, mert csak a vizsgálaton derülhet ki, hogy valóban szükség van erre!

Mely életkortól ajánlott a gyerek supinált szandál?

Az ideális életkor általában az, amikor a kicsi járni kezd, és az időközönkénti gyermekorvosi vizsgálaton felmerül a supináció lehetősége. Tulajdonképpen a gyerek supinált szandál révén megvalósítható a lábfej fejlődés támogatása már a kezdetektől fogva. Egyénenként változhat a lábbeli használatának időtartama, és minden esetben a szakorvos által adott tanácsok alapján célszerű dönteni.

Fontos, hogy a szülők mindig figyeljék a gyermek lábfejének fejlődését, és szükség esetén konzultáljanak a szakemberrel a megfelelő időben történő váltásról vagy további támogatásról. Amennyiben indokolt a gyerek supinált szandál hordása, akkor a márkás darabok közül érdemes választani a szülőknek. Ilyen lábbelikre könnyen ráakadhatunk a babaesgyerekcipo.hu webáruház termékpalettáján, amit érdemes szemügyre venni.

Hazánkban a leginkább kedvelt gyerek supinált szandál márka a Szamos, a Ponte20, a Maus és az Asso. Ezek a gyártók számtalan vagány és elragadó modellt kínálnak kislányoknak, kisfiúknak egyaránt, 18-tól 36-os méretig. A lábbelik kedves, a gyerekek által szeretett mintákkal készülnek, szép színekben és árnyalatokban.

Eredeti bőrből készülnek, így a tartósság és a kényelmes viselet adott. A kicsik köreiben trendi fazonok közül lehet válogatni a webshop termékpalettáján, a legjobb, ha ebbe magát a gyerkőcöt is bevonjuk. Ha ő választja ki magának a gyerek supinált szandált, akkor a továbbiakban szívesen, örömmel viseli majd. Választás után már könnyen és gyorsan zajlik a rendelés menete, a kiszállítás zökkenőmentes.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás