izomgörcs ellen
Egészség

Hogyan lépjünk fel az izomgörcs ellen?

Az ember szervezetének a megfelelő működéséhez elég sok fontos tápanyagra van szüksége. Ezeket nemcsak alkalomszerűen, hanem folyamatosan pótolni kell, ugyanis a testünk rendszeresen felhasználja és kiüríti azok jelentős részét. Egy nagyon közismert dolog, hogy az izomgörcs ellen kimondottan hatásos tud lenni a kellő mennyiségű magnéziumnak a fogyasztása. Lássuk, hogy mi is áll ennek hátterében. Az ásványi anyag komoly szerepet tölt be a csontok felépítése mellett az idegrendszer megfelelő működésében, valamint nagymennyiségben található meg az izmokban.

Ebből fakad, hogy izomgörcs ellen érdemes több magnéziumot bevinni. Mivel az agy vezérli az idegrendszert, az pedig az izomszöveteket és mindegyikben jelentős részben ott van az ásványi komponens, akkor logikus a feltételezés, hogy a hiányában problémák léphetnek fel. Természetesen nem mindig elég önmagában az izomgörcs ellen ez az építőelem, mert az több lépcsőn keresztül, további tápanyagok segítségével jut el a helyére. A kellő mennyiségű magnézium mellett, tehát elegendő folyadékot, C-, K-, D-vitamint kell fogyasztani.

Nem elég csak a magnézium izomgörcs ellen?

Amint fentebb is említve volt, önmagában a magnézium izomgörcs ellen nem mindig elegendő, viszont lényegesen fontos eleme, amire lehet támaszkodni. A hiánya okozhat kellemetlen tüneteket, de a megfelelő mennyiségű jelenléte még nem garancia arra, hogy megszűnnek a görcsös panaszok. A szövetek ugyanis gyakran a kevés folyadékbevitel miatt is összerándulhatnak, valamint a hirtelen erőkifejtés is kiváltó tényező.

A gyakori nyújtás, rendszeres mozgás, edzés, valamint a magnézium izomgörcs ellen közösen tud hatni. Tartsuk magunkat folyamatosan formában, legyünk mindig készen a nagyobb erőkifejtésre, de ugyanakkor pihenjünk eleget, hogy a szövetek tudjanak kellően ellazulni, sérülés esetén pedig megfelelően regenerálódni. Ha már magnézium izomgörcs ellen, akkor figyeljünk oda, hogy az életkorunknak megfelelően elegendő mennyiséget pótoljunk és azt rendszeresen tegyük, főként a nyári időszakban, amikor a fokozott izzadással rengeteg ásványi anyagot veszítünk.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás