gin
Webáruház

A gin keverve is nagyszerű!

Több típusú ital létezik. Csupán egyetlen szempontot kiemelve, vannak, amelyeket szokás keverni más alkoholmentes folyadékkal és léteznek olyanok, amelyek pusztán tömören, tisztán, vegyítetlenül terjedtek el a széles közönség előtt. A gin egyértelműen az első csoportba tartozik, sőt, talán azt sem túlzás állítani, hogy sokkal elterjedtebb a kevert verzióban fogyasztani, mint töményen.

Több zamatban kapható, ez pedig tovább fokozza a lehetőségek tárházát. A keveréseknek köszönhetően nem véletlen, hogy a hölgyek éppen úgy előszeretettel isszák, főként bulikban, partikon, hiszen ez egy jellemzően ilyen jellegű italféleség. Vannak olyan fogyasztók, akik a lehető leghűségesebbnek mondhatóak, vagyis kizárólag a gint hajlandóak kedélyjavítás céljából alkalmazni.

Erre pedig nagyon is alkalmas, hiszen attól függően, hogy milyen arányban használjuk a tömény gint, lehet egészen ütős is az eredmény, de egy könnyű, nyári koktél szintén tökéletesen kihozható belőle. Tényleg a készítők és az igények kreativitásán múlik, mit érünk el a gin felhasználásakor.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás